Az Olaszország-Afrika, egy közös híd a fejlődésért című nemzetközi csúcstalálkozón Giorgia Meloni olasz miniszterelnök kiemelte, hogy Európa és Afrika sorsa szorosan összefügg. Meloni szerint az afrikai kontinens fejlődése kulcsfontosságú Európa közép- és hosszú távú jövője szempontjából.

Az olasz kormányfő rámutatott, hogy az afrikai országok számára nem a gyarmatosítás vagy felesleges jótékonykodás a megoldás, hanem egyenlő partnerként való együttműködés. Meloni hangsúlyozta, hogy Afrika nem csak egy „szegény kontinens”, hanem rendkívüli természeti és emberi erőforrásokkal rendelkezik. Az olasz miniszterelnök az afrikai országokban rejlő potenciált kiemelve rámutatott, hogy a kontinens 30 százalékát teszi ki a világ ásványkincseinek, 60 százalékát a termőföldeknek, és a lakosság 60 százaléka 25 éven aluli.

A találkozón bemutatásra került az úgynevezett Mattei-terv, mely Olaszország által kidolgozott fejlesztési tervcsomag, amely öt alappilléren nyugszik: az oktatás-szakképzés, az egészségügy, az agrár- és élelmiszerágazat, a víz és az energiaszektor fellendítése. A terv részeként már megvalósult több kezdeményezés, köztük egy szakképzési központ Marokkóban, egy gyermek- és családvédő központ Elefántcsontparton, egy agrárközpont Mozambikban, egy „gabonapólus” Egyiptomban és egy vízgazdálkodási terv Etiópiában.

Meloni hangsúlyozta, hogy az afrikai országok fejlődésének támogatása elengedhetetlen a harmadik évezred emberkereskedőivel szembeni harcban és az illegális bevándorlás megállításában. Az olasz kormányfő szerint az afrikaiaknak lehetőséget kell adni arra, hogy hazájukban maradjanak és ott találják meg a jövőjüket.

A csúcstalálkozó történelmi jelentőségű, mivel ez az első alkalom, hogy az Olaszország-Afrika találkozó állam- és kormányfők részvételével zajlik. A római Madama-palotában több mint negyven afrikai állam képviselteti magát, továbbá jelen vannak az Afrikai Unió, az Európai Unió, az ENSZ, a Nemzetközi Valutaalap képviselői, valamint számos más nemzetközi szervezet és befektetési pénzintézet küldöttsége.

A találkozón zajló panelbeszélgetések a gazdasági és infrastrukturális együttműködést, az élelmiszerbiztonságot, az energetikai átmenetet, a szakképzést és az oktatást, valamint a migrációt, a mobilitást és más biztonsági kérdéseket érintik. Az olasz kormányzat 2022-es beiktatása óta azon dolgozik, hogy az Európába tartó migrációra a kiindulási pontokon, Afrikában találjon megoldást, helyi fejlődést támogatva. Az úgynevezett Mattei-terv a globális és nem gyarmatosító hozzáállást szem előtt tartva kívánja segíteni az afrikai országok fenntartható társadalmi és gazdasági fejlesztését.