Az első szarkalában megjelenése, majd az azt követő ráncok, illetve ezek elmélyülése sokakban pánikot okozhatnak. “Még nem is vagyok öreg”, gondolhatjuk, holott ez egy teljesen természetes folyamat, ilyen módon elkerülhetetlen is. Viszont nagyon sokat tehetünk azért, hogy minél később kezdjen látványossá válni és bőrünk még sokáig feszes, friss, fiatalos maradhasson, ha tudjuk, hogy miért és hogyan változik a korral a bőrünk.

Miért öregedik a bőrünk?

Például a csökkenő kollagén termelés miatt. A kollagén egy olyan természetes fehérje, amely elsősorban a kötőszövetek, így a bőr egészségéért is felel. Ezt a szervezetünk magának állítja elő, a termelés azonban a 20-as éveink során elkezd csökkeni, majd ennek eredményeképpen jelennek meg az első ráncok a 30-as, 40-es években.

Elsősorban tehát egy természetes biológiai folyamatról beszélünk, ami így teljes mértékben nem elkerülhető. A bőr öregedését természetesen befolyásolja a DNS-ünk is, illetve számos külső tényező (oxidatív stressz, káros szokások, védelem nélküli napsugárzás). Ha el nem is kerülhetjük, lassítani azonban van lehetőségünk!

A kollagén pótlása

Az egyik legkézenfekvőbb megoldás a természetes termelés hanyatlásával csökkenő kollagén pótlása. Ezt megtehetjük a táplálkozáson keresztül is, különböző hústermékekben, inakban, porcokban és a bőrben is magas a kollagén szint, illetve az étkezési zselatinban is található hasonló fehérje.

Egy másik lehetőség, illetve a természetes pótlás egyik kiváló kiegészítője az étrend-kiegészítőként elfogyasztott kollagén, mondjuk italpor formájában. Ennek a hatását pedig további hatóanyagokkal erősíthetjük is. Ilyen anyag például a hialuronsav, amely a víz megkötéséért felel, így a bőrünk hidratáltságát tudjuk vele növelni, vagy éppen a C-vitamin, ami pedig a természetes kollagén termelést serkenti.

A kollagén pótlásával ráadásul nem csak a bőrünkért tehetünk. Több, mint 28 típusát ismerjük a kollagénnek, amely közül az I-es típusú a bőr, de például a II-es a porcok, a III-as az izmok a IV-es pedig a szövetek közötti hálózatokban játszik kiemelt szerepet. A bőrünkön kívül az inak, ízületek és porcok szempontjából is előnyös tehát a kollagén pótlása.

Káros szokások hatás a bőrünkre

Említettük, hogy bizonyos külső hatások is sokat számítanak a bőr szempontjából. Például a dohányzás vagy az alkohol fogyasztás szintén hozzájárul a bőr ráncosodásához, száradásához, ezeknek a káros szenvedélyeknek a megszüntetésével tehát sokat tehetünk bőrünk érdekében.

Emellett szintén jelentős hatása van a bőrünk állapotára a stressz szintünknek, ami sajnos manapság egyre inkább része a hétköznapoknak. A stressznek kiváló ellenszere a mozgás, illetve a kipihentség biztosítása.

Szintén nem egészséges, ha rendszeresen, mindenféle védelem nélkül éri a bőrünket magas szintű UV-sugárzás. Nyáron nem csak a napozás, de a rövid ujjú vagy szárú ruházat viselése esetén is érdemes gondoskodni a megfelelő fényvédelemről.

Kiegyensúlyozott, egészséges életmóddal a bőrünkért

Ép testben ép lélek – tartja a mondás, nem minden alap nélkül. A bőrünk, bár erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni de elsősorban az egyik – ráadásul a legnagyobb – szervünk. Bár a lehetőség van arra, hogy a különböző tüneteit külsőleg kezeljük különböző krémekkel, pakolásokkal, borogatásokkal, de hosszú távú változást, csak tudatos életmóddal érhetünk el.

Fontos tudni, hogy milyen tényezők lassítják, illetve gyorsítják a bőr problémáit, öregedési folyamatait. A kollagén pótlása egy kiváló módja annak, hogy biztosítsuk a szervezetünk számára a megfelelő alapanyagot, azonban önmagában nem elegendő az egészséges bőr eléréséhez. A stressz csökkentése valamint az egészséges életmód ebben szintén kiemelt szerepet játszik.